Óvári Zoltán, CEO

 A MicroStation ügyvezető tulajdonosa vagyok. A vállalati projektek és folyamatok szakértője. Gépész-informatikai diplomával rendelkezem, és az IT területen 25 éve vállalkozó.

Üzemeltetés, fejlesztés, projekt menedzsment területeken, sőt még IT fejvadászként is tevékenykedtem az elmúlt években. 

Küldetésünk

Olyan cégekkel dolgozunk együtt, ahol fontos lenne a növekedés, a szervezettebb munkavégzés, de ezt a rendezetlen folyamatok lassítják és gátolják az eredményességet.

Ennek mentén célunk, hogy ügyfeleink sikeresek legyenek és növekedési pályára álljanak.

Megoldásunk lényeges elemei

Új alapokra kellett helyezni a vállalati és gyártási folyamatok kezelését, valamint integrálásukat az IT környezetbe, azért, hogy azok márhetősége és online nyomon követése biztosított legyen.

Éppen ezért kidolgoztuk az FPS3 technológiánkat, amely a korábbi manuális megoldásokhoz képest legalább 50%-al gyorsítja meg az adminisztrációs feladatokat, úgy, hogy a munkatársak felelősségi körét is szem előtt tartjuk. A hatékonyság növelésének egyik alappillére a különféle adatok importálása, többek között tervezési adatokat, költségvetéseket és akár ütemterveket is be tudunk ágyazni.

Képessé váltunk arra, hogy többféle tervezőrendszer adatait feldolgozzuk digitális formában, és ezek az adatok képezzék a gyártási folyamatok alapját. Az egyik ilyen fontos partnerünk a Construsoft és az általa promótált TEKLA nevű tervezőszoftver. Ezáltal a folyamatokat digitálisan felügyeljük a korábbi papíralapú vagy egyéb megoldások helyett.

Mindezeket a fejlesztéseket úgy valósítottuk meg, hogy a munkatársak három szintű kontrollját is bevezettük, ennek következménye további hatékonyságnövekedés. Ahol a megfelelő területeken tartják a fókuszt szervezetben,  ott mindenképp megtakarítást érnek el.

Nagyon sok találmány magyar, mint ahogyan a fejlesztéseink nagy része. Az általunk megvalósított kivitelezések egyediek, és megoldásaink – specializációja miatt – egyelőre csak nálunk találhatók meg.

Mi történik ha egy cég nem rendelkezik ERP rendszerrel?

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Ezek a referenciák - ide kérek.

Miért választottuk a Smart Projectet

Kukucska Bt.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Kukucska Bt.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Termékek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Smar Project

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Smart Factory

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Ehsley - professzionális

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Smar Factory

Partnerek

Add Your Heading Text Here

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Termékeinket pályázati formában is elérheti! További információkért keressen minket!